A hétvége továbbra is eseménytelen munka szempontjából, leszámítva azt hogy találtam egy erős esélyest:
http://www.cwjobs.co.uk/JobSearch/JobDetails.aspx?NoExpire=1&JobId=43687518 , holnap rájuk is telefonálok. Annál is inkább eseménydús volt azonban a két nap étkezés terén. Tegnap tehát szték volt, amivel jól befürödtünk félig, ugyanis a dobozra 'venison' volt ráírva, amiről mindketten meg voltunk győződve, hogy borjú húsa. Miután megettük, irány a sztaki -> hát nem az.
Ma pedig http://dallacucina.freeblog.hu/archives/2007/03/02/Ceklaval_toltott_ravioli/ készül, már csak ki kell főzni, erre pláne kíváncsi leszek mert a töltelék és a szósz az én kezem műve, a hajtogatásban segédkezett már Roni is miután hazaért. A kép a kettőről együtt majd érkezik.
Elfelejtettem közzétenni, hogy a buliban megismerkedtünk egy japán lánnyal aki asszem 37 éves egyébként és egyálatlán nem látszik rajta. 'Áj'-nak hívják és 'Ai' nak írják, a buli egy 20 percében arról beszélgettünk vele, hogy Starbucksban dolgozik, és mennyire szeretjük a frissen főtt minőségi kávét, én meg is jegyeztem hogy a kolumbiai az nagy kedvenc. Erre most csütörtökön be is állított két Starbucks-os, 400 grammos kávéval, melyből az egyik kolumbiai, a másik nemtommi, de igazán remek mindkettő. Milyen figyelmes, mi? Ki is próbáltuk másnap reggel, kevés cukor, tejszín, remek.
Ja és filmeket is néztünk (olyan lesz ez mint Plastik):
- Benjamin Button: szerintem egy szar, csak arra mentek rá hogy minél több szép jelenet és mondat és kameraállás és vörösesbarnás árnyalat és könny legyen benne, és így talán lesz Oscar, mondanivaló az igazából zéró
- Taken: egyszernézős, kicsit Jamesbond, kicsit Bourne Identity, Liam Neeson szokatlan szerepben
- Vanilla Sky: talán ez a legjobb, bár kicsit kavarcos a dolog, a vége pedig sajnos egyenesen nevetséges
Wall-e lesz a következő, várjuk a legújabb Halálos Iramban-t, ajánljatok már valami jó filmet légyszíves. Meg is nézem az otthoni művészmozi kínálatot.
Sunday, March 29, 2009
Friday, March 27, 2009
Re
Na heló,
voltam interjún, remek volt, az állásra 39en jelentkeztek, nem tudom ebből hányat hallgattak meg, mindenesetre szerintem zsírul sikerült. Egyszer kérdeztem vissza, amikor a srác azt ecsetelte, hogy ő tollaslabdázni szeret -> badminton. Na most ha valaki azt mondja, hogy ismerte ezt a szót így és elsőre rávágta...Dávid? :) 40 percre van innen a placc, 10 fős cég, php4es kódot kéne refaktorálni kb 5re, nem álmaim állása, de elindulni remek.
Ma rántott gomba volt, holnap szték lesz. Azt is fotózom majd ha el nem felejtem.
Most Tilosrádió megy, korábban emerkettő volt, ketten egy-egy laptoppal az ágyban, Roni szakdogát ír, én híreket óvasok.

Wednesday, March 25, 2009
*Nem lehet abbahagyni*-csirke másként
Hozzávalók: sütőmargarin vagy olaj a tepsi kikenéséhez | ||
Megjegyzés: A nevével ellentétben abba lehet hagyni az evést, na nem azért, mert olyan rossz, hanem mert rendkívűl laktató étel. Ha valaki nem szereti a tejfölt, anélkül is csinálhatja, úgy is nagyon finom. Burgonya és rizs egyformán illik mellé. A receptet Vojnesich Rita küldte. Köszönjük! |
Ha-ha
"Dear Zsolt
I have come across your details on our website reed.co.uk. I hope you will find the email relevant to your current working situation and future plans.
My name is Aleksandra and I am working for Reed's Global Resourcing Team in London. We have a proven track record of managing successful international recruitment drives in such sectors as Technology, Engineering, Finance and Accounting and Health.
We are currently recruiting for a number of IT Developer positions for our client in Czech Republic and Hungary. If you are planning to move or return to Czech Republic or Hungary in the near future (also within the next 12 months), please call me back on 02077589902 to discuss your plans and job prospects we have.
I am sure we can help you to secure a suitable position.
I look forward to hearing from you.
Regards,
Aleksandra Markisz
International Recruitment Consultant"

Tuesday, March 24, 2009
Elindul a szekér
Végre mozgásba lendültek a dolgok. Ma kaptunk ugye többen info2003 listára egy British Telecom-os emailt, arra jelentkeztem az elmúlt kb 2 órában. Valószínűleg interjúra megyek ide: www.centralnic.com . Ehhez egy tesztet kellett tegnap este kitöltenem PHP-ból, 40 kérdés, feleletválasztós, nyolcvanvalahány százalékra sikerült elég rövid idő alatt.
Ahova biztos megyek, az pedig ez: www.rpoints.com. Itt is PHP fejlesztés, az érdekesség, hogy itt nem egy fejvadász cég kontaktolt, hanem maga a cég direktben. Csütörtökön megyek itteni idő szerint 11:30-ra.
Ami fontosabb még, az talán egy tesztelői állás London Bridge-nél, arról csak holnap kapok infót, valamit egy másik szakmába vágó, viszont ez vidéken: http://www.aeroflex.com/, az állás leírása pedig ez http://www.aeroflex.com/jobs.cfm?jobid=740, amint a címből látható, elég nehezen elérhető helyen van, de meg kell próbálni. Most pedig megyek krumplis pogácsát sütni, majd PHP tudást frissíteni. Képek majd érkeznek, össze kell vadászni a többiektől is, és kiválogatni a legjobbakat. Csak érdekességképp: a buliban a következő nemzetségek jelentek meg: magyar, olasz, portugál, lengyel, japán, kazah, ausztrál, algériai. És a vicc: ha jól tudom, brit egy darab sem volt a kb 25 megjelent között.
Regárdsz
Zszolt Phákszödzsáj

Wednesday, March 18, 2009
Semmi különös
Na csőtök,
semmi újság nincs, reggel 9kor kelek, este 10-11 felé fekszem, és egyébként jelentkezek-jelentkezek-jelentkezek. Egyelőre úgy tűnik, hogy első körben a PHP-s tudásomat fogom felhasználni indulásnak, ilyen állásokkal kapcsolatban sokkal inkább visszahívnak. Valamint van egy Unilever Graduate Programme (otthon az Accenture-től is oda küldenek projektre embererket), ami nagyon tetszik. Délutánonként néha vásárolok, aztán főzök, ilyesmiket mint: spenót, krumplifőzelék, fasírt, brokkolikrémleves, zöldbabfőzelék, tejszínes-brokkolis csirke, és hasonlók. Amúgy meg most kezdenek el visszahívogatni azok, akikhez akkor jelentkeztem, amikor ideértem.... Érdekes.. Mondjuk még csak másfél hét telt el, és az októberi 1 interjúhoz is elég sokat kellett küzdeni, szóval annyira nem is vagyok meglepve. Szóval semmi különös nem történik, jelentkezek tízezerrel. Péntek este lakásavató buli, képek akkor majd biztos érkeznek. A viszont hallásra!

Sunday, March 15, 2009
Hétvége
Semmi nem történt a hétvégén állás-ügyileg, tekintve hogy hétvége volt. Roni péntek-szombat szabit kapott, pénteken IKEA-ba néztünk és vettünk lámpát meg minden egyéb izét. Fokhagymanyomót. Kumpliszeletelőt. Ágyneműt. Huzatot. Pöang. Klippan. Jökursárlón. T0ff.
A villamos itt kábé gyorsabb, mint otthon a vonat. Az IKEA-ba kijutni ellenben több, mint mondjuk Pesten: 5 megálló busz, 2 megálló vonat (!), kb 10 megálló villamos, és még 10 perc gyalog. Amúgy nyilván onnantól ugyanaz minden, svéd húsgolyós kaja 5-10-15 golyóval.
Csináltunk brassóit meg brokkolikrémlevest. Ma pedig spenót. Edd meg a spenót. Este elvileg átmegyünk valami munkatársakhoz ide a közelbe, de mivel Roni még a fitnessteremben van, jó kérdés, hogy mi lesz ebből.
Szóval békés hétvége, sütött a nap, és pulcsiban vásároltam, majd Guardiant olvastam. Holnaptól reméljük azért elindul valamennyire a szekér. :)

Wednesday, March 11, 2009
Új képek
Szóval voltam ma vásálni, és ez az ASDA tényleg egész olcsó. A másik otthonról szerzett állást is visszamondták, de nem csüggedünk egy percig sem. Főztem krumplifőzeléket, szerintem zsír lett, Roni szerint kicsit rántás-ízű - de hát mit várnánk az első krumplifőzeléktől.
Ez itt a lakásnak a déli oldala, a nappali három ablaka, meg a többiek ablaka nyílik ide - meg nem mondom melyik ablakok a sokból.
Ez az egyik "lépcsőház".
Kilátás az ablakból, a zöld terület amit lehet látni Google Maps-en. Apró standard angol "kertek", amik le vannak általában járólapozva, és csak 1-2 nagyobb cserepes virág van bennük.
A szoba ablaka bentről, eklektikus vetítővászon-szerű sötétítő, házi megoldású szigetelés, de mindkettő remek.
Az ablakból balra nézve - Roni által jengá-ra emlékeztető tömbök.
A folyosó, ahonnan a lakások nyílnak.
Tuesday, March 10, 2009
Megérkeztem
Szervusztok,
megérkeztem sikeresen szombat este negyed nyolc körül, 55-kor már a vonaton voltam, fél kilenckor már itt a közeli pályaudvaron, és 9 előtt pedig az albérletben. Nem volt nagy mutatvány, pláne hogy Roni kijött elém. Kaptam finom három fogásos vacsorát, meg másnap reggelit, meg megint vacsorát, szóval nagyon ki voltam szolgálva. Azért ez persze nem tartott örökké, az imént már fürdőszobát és vécét takarítottam (ne felejtsük, hogy egyelőre én vagyok itt az egyetlen munkanélküli :) Az albérlet marhajó, majd postolok képeket, a környék is nagyon tuti, kissé elitebb mint a mi életszínvonalunk (egyéb képekből majd azt is meglátjátok).
Eddig elég jó a mérleg, elvileg van már három interjú úgy, hogy nem sokmindent tettem keresztbe: mióta itt vagyok, kb 10 helyre küldtem el (ez itt átlag hogy akár napi szinten ennyit beadsz, és 5-10% körülbelül, akik visszaszólnak).
A lakás itt van:
http://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=london+30+fraser+court+surrey+lane&sll=37.0625,-95.677068&sspn=31.646818,79.101563&ie=UTF8&t=h&latlng=51475655,-169987,17904452661656191579&ei=63i2SYXKB5bUoAPHoamWBw&cd=2
Igazából nem is ez, hanem a mellette levő, amelyiknek az északi oldalán egy üres kicsi füves terület van. Közel van a Temze meg a Battersea Park is, tegnap ott voltunk Ronival sétálni, és nagyon pömpec hely.
Majd postolom a képeket, ide vagy picasawebre!

Subscribe to:
Posts (Atom)
sütőmargarin vagy olaj a tepsi kikenéséhez