Cső!
A munka elkezdésével az időm is jelentősen lecsökkent, ugye. Körülbelül fél9 felé érek be, és fél7 felé távozom általában. Rengeteg információt szedtem fel, és már fejlesztettem is kicsit a héten (lényegében semmi komoly, csak a HR oldalra kellett 1-2 plusz funkciót belerakni az intranetbe). Fejben elfáradtam minden nap, és ez JÓ.
A körülmények pláne nagyon jók, amik engem, és a gyomromat meg tudnak fogni:
- céges hűtő, benne céges tej (3 féle), vaj, üdítő, felvágott
- céges cornflakes, natúr és csíriósz
- kávégép (kétféle: szemes és ez a filteres-átnyomós, nem tudom mi a neve)
- rengeteg apró kis étterem (inkább kifőzde) a környéken, pl pénteken egy francia kis helyen voltunk, elvitelre steak-es sajtos saláta bagettben, a steak medium, ebédre tökéletesen elég volt
- pénteken meglepetés édesség, most két doboz fánk volt, és az Innocence üdítő, ami már szerepelt itt. Mergen nevű kolléga szerint ez csak álca, mindössze azért van, hogy még egy-két óra utolsó fordulót kisajtoljanak az agyadból péntek délután, és így teljes a munkaképesség, és esélytelen, hétvégén bármit is csinálj alváson kívül
Ami nem a kaja: két céges csocsó asztal. Ebéd után egyértelmű, hogy itt mennek a meccsek, hamarosan ladder is készül, és mehet a sampionsip. Szerencsére kb senki sem profi, remekül lehet nekik szúrni hátulról a gólokat.
Mindezek mellett lehetőségem nyílik majd interjúztatni is. Hétfőn lesz talán az első, ha jól emlékszem. Már én is segítettem válogatni embereket, rengeteg jelentkező van. A 80%-uk indiai, tökéletesen oda nem illő (vagy inkább általában nem is létező) tapasztalattal, összetákolt és hibás CV-vel. A legjobb sztori (én nem láttam) a webfejlesztő pozícióra postai levélben, email cím és telefonszám nélkül, írógéppel írott levélben jelentkező ürge, akinek végül ugyanígy postai úton megválaszolták kíméletes szövegezéssel, hogy köszi, de nem.
A pénteki legérdekesebb interjúra érkező emberke egy kb 40 éves figura volt, akiről én elsőre azt hittem, hogy valami atomvezérigazgató, ugyanúgy a webfejlesztő posztra érkezett. A CV-je bejelentkező szakaszának második paragrafusa a következő:
"... a Barclays Bank ilyenmegolyan osztályán eltöltött 23 évem során elértem a 30.600 fontos éves bruttó fizetést + 6000 fontos bónuszt + nyugdíjpénztár + egyéb juttatások, így a minimum tárgyalóképes fizetésnek a 35000 fontos éves fizetést tartom..."
A CV többek között tartalmaz 35 év DOS 6.22 tapasztalatot, nagyon nagy számokat, és nagyon hangzatos mondatokat. Egyelőre lehet az is, hogy visszahívják, amiből az is következhet, hogy én is beszélek vele, ami az én kb max 3 éves munkatapasztalatomat figyelembe véve, érdekes. Mindenesetre én nagyon örülök az ilyesminek.
A tegnap reggeli meglepetés pedig reggelikészítés közben ért: jött egy kiszállítás az én nevemre, mégpedig egy pezsgő, a kövektező kártyával:
"Dear Zsolp,
congratulations on joining the team
from all at
Cognolink"
- igen, Zsolp.
Az ilyen történetek miatt pedig a lányok eléggé utálnak.
Csütörtök este IKEA kör volt, a busz ajtaján alig fértünk be a cuccokkal, de gazdagabbak lettünk egy asztallal, egy székkel, egy szárítóval, pléddel, konzervnyitóval, és a legfontosabb
egy salátacentrifugával! [tada.wav]
Megjött a laptop, rajta most windows7, és a következő project: Valve Orange Box vételezés - mindössze 17 font! (a TF2 önmagában 14 font!)