Thursday, December 31, 2009

Darts

Tegnap Chris-szel elmentünk dartsozni egy pábbba.

A board nem a megszokott elektronikus volt, hanem a jó öreg 'analóg'.
Ketten játszottak épp, becsatlakoztunk ellenük (2v2). Először 501
ment, ahol bizony ki is kaptunk, majd következett a Mickey Mouse
játék, mivel senki sem kérte, ezért leírom a szabályait.

Felítva két oszlopba a két csapat a sorok pedig a következők:
20,19,18,17,16,15,Tripla,Dupla,Bull. A 15 alatti, nem dupla és nem
tripla értékek nem számítanak. Ha valamelyiket a listából eltaláljuk,
megy a megfelelő részbe egy X. Ha megvan az adott 'cellában' három X,
akkor onnantól kezdve lehet abból a sorból pontot szerezni. Például
tegyük fel hogy van már három 20asunk, így három X a 20as sorban, ha
szkórolunk még egy huszast, akkor van 20 pontunk. Ha dupla huszat,
akkor 40 (vagy felírjuk a duplához az Xet), ha tripla 20at, akkor 60
(vagy felírjuk a triplához az Xet). A trükk ott van, hogy ha mindkettő
team eléri egy adott sorban a három X-et akkor az a sor kihúzódik, így
onnan már nem lehet pontot bevinni. A játék akkor ér véget, ha az
összes sor kihúzódott, ekkor kell csekkolni a pontokat. Figyelem: ha
lövünk egy tripla huszast például, akkor azt beírhatjuk három 20asnak
vagy egy triplának is (függetlenül attól hogy a 20as sor ki van-e
húzva vagy sem, szétszedni azonban nem lehet, azaz nem lehet egy 20as
+ egy dupla kombóként bevinni)

Itt a "hivatalos" verzió:

http://en.wikipedia.org/wiki/Cricket_(darts)#Tactics

A játék döntetlennel végződött, ugyanis sikerült egy SZÁNDÉKOS tripla
18at bevinni, mellyel behoztuk a hátrányt. A bártulajdonos 60as úr
örömmel figyelte a játékot, majd felajánlotta, hogy becsatlakozik
501-ezni. Ilyenkor, ha öten vagyunk, a szabály a következő: aki
ötödikként (azaz Mike, a bártender) száll be, először 'Chalk'-ként
dolgozik, beáll a board mellé és írja a számokat, így jobban pörög a
játék. A vesztes csapat a játék után pénzt dob fel, vagy dob a
táblára, és aki közelebb van a bull-hoz, az lesz a Chalk és chalkol.
Nyilván aki chalkol egy körben, az játszik a következőben. Először
félelmetes volt látni, hogy az úr milyen gyorsan számol (nyilván kb 20
éves kora óta játszik), és az összes 'exit strategy'-t vágja, egy
137-re egyből rávágja, hogy treböltveni tveni trebölnájntín, és ha
elrontasz egyet, akkor EGYBŐL mondja a következő kombót.

Miután chalkolt, belépett a játékba, és valami irgalmatlanul elkent
mindenkit, aki ellen dobott, nem is kellett CSALKOLNIA aznap este
többet.

A végeredmény: dartsozás 7-től fél12-ig (Mikivel szúrtunk ilyeneket a
belvárosban vagy a Lurdyban - http://tinyurl.com/bvdtam), és Roni
előbb ért haza, mint én.

Thursday, December 24, 2009

_Indiai_ kolléga küldte


Hah

Kolléga most (10:28) ért be, délig tart ma a meló.

DO THE EXTRA MILE.

Wednesday, December 23, 2009

Szátokat (kezeteket) nyissátok nagyra

Alig kommentel valaki.

Így karácsony környékén ez különös szomorúsággal tölt el, pláne tudván, hogy a hatalmas olvasóközönségem kifejezetten nagy százaléka tölti napjainak jelentős százalékát (ébren vagy az asztalra borulván) a monitor előtt. (valaki megorrolhatna például itt azért, mert volt hatalmas, nagy, jelentős egy tagmondatban).

Mindez két dologra enged következtetni:

A nem olvassa senki a blogot
B lusták vagytok hozzáfűzni valamit ami engem bizony azonban érdekelne
C mindent kimerítek az adott témával kapcsolatban, így egyszerűen nincs mit hozzátenni

"Az öt evangélium a következő három: Máté, Márk, Lukács és János"

(via Gajda - a szerk.)

Ezúton kérek mindenkit, hogy írja ide karácsonyi ajándék-kívánalmait, majd holnap estét követően hogy valóban mit kapott.

Főnök Kings Crossról, Eurostarra várva

"I was at St Pancras at 6am, and finally boarding a train at 12:30.
Surrealistic queue. It fills a big part of the station and circles
around it outside..."

Következő emailben megírta, hogy egy Eurostarra 1200an (!) férnek, míg
az állomáson kb 16 ezer ember (!!!!!?!###&@ˇ~^˘) várakozott.

Sok?

//ok: ugye hallottuk, eurostarok megfagynak Észak-FO-ban, majd a 25
fokos csalagútban kissé kicsapódik a pára->ledöglik az elektromos
szerelvény. 2003ban már történt ilyen, azóta kvázi semmit sem
csináltak. Az itteni újságok Karácsonyra Franciaországból/ba hazatérni
akaró, de nem tudó, és emiatt komp-légiutat kereső családok
"rémtörténeteivel" vannak tele utóbbi napokban.

Tuesday, December 22, 2009

Ebéd

A pure californiában

http://www.pure-madeforyou.co.uk/

volt gulyás leves. Vettem regulárt 3 fonté, csípős volt, paprikás
volt, krumplis volt - csak a HÚS hiányzott belőle.

Meg egy kicsit sok volt az ecet.

Utána cézár saláta jött, most KÓLÁVAL öblítek, lehet megvetni.

Munka.

Via #infrahang

http://systream.hu:8000/hokotro

Budapest hókotrók CB rádiózását streameli valaki, itt Londonban, munka
mellett nagyon üdítő!

-27 vételen!
-Heló, csak azt szeretném megkérdezni, meddig dolgozunk ma!
-18:00!
-Köszi szépen, heló!

-Vétel a 28as
-Kiszálltam én is a kocsiból, megyek harapni!
-Vettem!

-28ast keresem
-Vétel 28.
-Eljöttem ide a pici mögé, de ez a láda 3/4ig van, megtöltsem így is?
-Keresd meg ott az illetékest, hogy arról a ládáról van-e szó.
-Hát Vilmos adta az utasítást, azt mondta hogy ez az egy láda van.
-Várj egy picit.
-Jó.

Vége.

Monday, December 21, 2009

ÁÁÁÁ

Nincs fűtés az irodában! Mindenki kabátban kesztyűben és sálban rohangál! Káosz!

Thursday, December 17, 2009

Szkét

Tegnap este Winter Wonderlandben töltődött céges korcsolyázás esőben,
mindenki rommá ázott. Később átvonultunk a Pizza On the Park-ba ami a
nevével ellentétben egy elsőosztályú étterem, ahol fogyasztottunk. A
végére két brit és egy ausztrál kollégával maradtunk, akik
fáradhatatlanul hülyítették a személyzetet, majd mikor már az összes
asztalt újraterítették körülöttünk, jelezvén ezzel, hogy "azért jó
lenne már menni, meg amúgyis hangosak vagytok" - rendeltek még egy
kört.

Wednesday, December 9, 2009

Karácsony ám, mi?

Alapvetően kimaradtak postok az utóbbi időben, ez többnyire a Tesóm és barátnője Soma ittlétének, a Karácsonyi készülődésnek, a sok munkának és a kevés alvásnak köszönhető.

A posztok gyakoriságának emelkedése várható a karácsonyi időszak közeledtével bekövetkező munkamennyiség-csökkenésnek köszönhetően.

Jelenleg egy chicken teriyaki elfogyasztását tervezem azon tény ellenére, hogy nem vagyok éhes. Hazaérkezésem január 6-12 között esedékes, mely alatt nagyrészt Székesfehérvár városában tartózkodom, valamint sítúra van kilátásban február 6-11 között, melynek helyszíne azt hiszem Ausztria Lachtal régiója.

Az újonnan elkezdett könyvek listája:

- Csíkszentmihályi Mihály : Flow - Az áramlat - A tökéletes élmény pszichológiája, köszönjünk Rácz Tamásnak az ajánlást
- Az öt világvallás, köszönjünk Zsoltnak hogy hithű katolikus
- A negyedik Bourne könyv aminek nem tudom a címét most épp
- Bátyámtól kapott póker könyvek, köszi, így még többször nyerhetek 15 fontot csütörtökönként.

Ja, és The Men Who Stare at Goats: NE nézzétek. Ha mégis akarjátok, kérdezzétek Tesómat, hogy miért.

Friday, December 4, 2009

Kijbord

A magyar billentyűzettel őrületbe lehet itt kergetni mindenkit.

Tegnap pókert nyertem, két brit és egy ausztrál arcot iskoláztam le, 15 font a zsebemben.

A gyömbéres kávé továbbra is a legmenőbb, és Veronika csodaszépre díszítette a szobánkat karácsonyi díszekkel, mely így elveszítette a koliszoba hangulatát, amitegy 23"os monitorral próbáltam tökéletessé tenni két hete.

Lesz fánk is (funk) de még nem tudom honnan, ma érkezik a szaloncukor rá.

Tegnap este vicces esete: én hazafelé tartottam a pókerről fél12 felé, Victoria station, töküres felfelé felvonó, egy arc jön lefelé - de ismerős - Loïc az, a francia srác, aki 2 hónapja visszament Franciaországba ahonnan dolgozik, és most érkezett repülővel a mai esti karácsonyi partira. Én a felfelé menő felvonón egyedül, ő a lefelé menőn, középen rászólok "Hey Loïc", aztán pacsi.

Ma jön a tesó, hétvége mulatság, evés.